Drága Anya!

Szóban sosem voltam a szavak embere, de mivel sokszor mondtad, írásban mindig képes voltam szépen fogalmazni, így úgy gondoltam megpróbálom ezt a képességemet ismét visszahozni félig-meddig a régi idők emlékére is. Sokszor mondtad, szeretnéd tudni mi jár a fejemben. Azt hiszem eljött az ideje, hogy ez a zár is kinyíljon elötted.

Rengeteg minden jár a fejemben, az értelmetlen zagyvaságokon át egészen a lélekbevájó gondolatokig. Múlttal, jelennel  és jövővel kapcsolatos gondolatok és emlékek járják át a mindennapjaimat, egyszerre süllyedve el a régi emlékekben, problémákon rágódva a jelenben és mélázva jövővel kapcsolatos kérdésekben. Az utóbbi időben a fő célom az volt, hogy minden határ, amit a testem és az elmém alkotott, akarva vagy nem akarva, önként vagy erőszakkal, de kettétörjek.  A tavaly nyáron történtek hatására mondtam azt magamban, hogy elég volt ebből az egészből. A pánikból, az epilepsziából, a gyengeségből, a rettegésből, az álmatlan éjszakákból, mikor az ágyon heverbe gondolkodtam azon, mi történik az életemmel, ha hagyom elfajulni az egészet. A szorongást a gyomromban, a hangokat a fejemben, a remegést a végtagjaimon, a depressziót az elmémben, és minden mást, ami eddig csak akadályozott volna az életemben. Volt egy gondolat egy ideje a fejemben, hogy vagy most török szét minden akadályt, legyen az akár testi, akár szellemi, vagy lesüllyedek olyan mélyre, mint az apád, amikor már nem tudott mit kezdeni az életéve. A nyáron történtek után mondtam azt, hogy elég volt ebből az egészből.

Eszementnek tünhetett, hogy bevállaltam hirtelen 10 tárgyat, amiből 8 nehéz is volt, de meg volt rá a valódi okom. Nem csak az, hogy robbanásszerűen haladjak hirtelen az egyetemmel, hanem rákényszerítsem az elmémet és a tudatalattimat is, hogy most már ideje átlépnie a határait, és helyreráznia önmagát, mert ez így nem mehet tovább. Ha anno az ELTE-n képes voltam akár 10 órán keresztül, tömény anyagot benyelni, akkor az menni fog itt is, némileg lazább körülmények között. Ezt a teherbírást akartam visszahozni, és ha erőszakkal is, de sikerült. Az őszi félév lezárta után, ahogy mondtad is mostanság, az állapotom egyre jobban és jobban javult.

Belefáradtam abba, hogy a saját testem és elmém fogja legyek. Nem azt láttam sem tőled, sem az apádtól, hogy engedtek bármiféle korlátnak is, legyen az akár testi, akár szellemi. Ha te képes voltál a depressziódból felállni, ha apád képes volt letteni a dohányt és a piát mindenféle gond nélkül, akkor követem én is ezt a példát. Ezért törtem szét minden határt, amiről azt gondoltuk létezik. Ezért lettem hirtelen egyik pillanatról a másikra egy egészségesebb, magabiztosabb és erőteljesebb egyéniség. xD

Sok vihar volt a fejemben, sok csatát vívtam meg magamban azért, hogy ezt elérjem. Van aki azt mondaná, eszetlen marha vagyok a döntéseim miatt. Sok ostoba döntést hoztam az életem során, sokaknak azt hiszem bőven megfizettem az árát, amikor téves volt. Valószínűleg a jövőben lesznek jó és rossz döntéseim is, elvégre nem vagyok egy tévedhetetlen ember. De egy tény és való, a fő célom most az, hogy felépítsem az életem úgy, hogy abból te is és én is profitálhassunk. Többé már nem szeretnék félni. Rettegtem én már eleget viktor miatt, a betegségem miatt, a külvilág miatt és egyéb dolgok miatt. Nem eszetlen módon akarok élni, csupán kettétörni még azt a maradék pár határt, amit a pánik és epilepszia épített fel az elmúlt 10 évben.