Ahogy haladok tovább a jelenben a jövő felé a 20 éves énemmel együtt, egyszer csak halk sírást hallunk mindketten a múltból. Sírást és nyöszörgést, utána dühöt és keserűséget. Meg nem értett érzések hullámoznak felénk, és egy csalódott kérdés.

Mégis miért bántanak?

Régi énem rám néz, majd vissza a múltba. Szomorkásan elmosolyodik, mert érzi ezúttal ki sír a homályból.

Nem is emlékeztem már erre időtlen idők óta. A Keletiben nem éreztem ezt, mert akkoriban a többiek befogadtak és két barátnőm is volt.

• Én sem. De úgy érzem más is van ott. Jobb ha én még visszafordulok, te csak menj tovább. A jövőben úgy is találkozunk még.

Rendben. Most neki lesz rád szüksége

Előrefordul és tovább megy. Én visszafordulok és hagyom, hogy a múlt ösvénye ismét előttem formálódjon meg és visszavigyen az időben. Megyek egészen addig, amíg egy kislányt nem látok magam előtt.

Épp még csak betöltötte a 13-t. Nagy adag keserűséggel és értetlenséggel áll a világgal szemben, kérdések kérdések hátán, igazságtalansággal és megbántottsággal. Felnéz rám, a szája megremeg ahogy próbálja elfojtani a sírást.

Miért bántanak? Miért utálnak? Mi rosszat tettem?

Emlékviharokat látok az elméjében, ahogy több hozzá hasonló gyerek súg össze a háta mögött, nevetik ki egy-egy botlása miatt. Egyik emlékében egy padban ül az énekteremben. Csúnyán köhög az enyhe asztmája miatt, nehezen kap levegőt. Az előtte lévő fiú, Gergő hátrafordul és gúnyorosan elmosolyodik.

Úgy úgy csak fulladozzál tovább. Fulladj meg és pusztulj bele.

Még a mellette ülő lány is a hátára vág hogy fejezze be a piszkálást. A régi énem csak leszegi a fejét és megpróbálja elfojtani a sírását.

Változik a kép. Hátul a tornateremben a lányöltözőben körbe veszik a kislányok. Egyikük, a legmagasabb lány kilép a csoportból és kíváncsian ránéz.

Te Viki félsz a sötétben?

Ő felel.

Nem.

Mire észbe kaphatna, pár lány megragadja belökik a mosdóba és rávágják az ajtót. Sötétségben találja magát, és bár ráncigálja a kilincset, nem engedik ki. Sikít és kétségbeesve keresi a kapcsolót, hogy lásson valamit. Ahogy felkapcsolja kint hallatszik a röhögés.

Nahát mégis fél! Felkapcsolta a villanyt.

A végén szabályszerűen kirúgja az ajtót, a többiek félreállnak. Ott áll ismét, a csoport közepén és némán peregnek a könnyei. Pár lány bizonytalanul áll, de a többieken látszik, hogy mindjárt elnevetik magukat.

Figyi, ugye nem szólsz erről anyádnak?

Nem mond semmit, csak magában kérdezi.

Mivel érdemeltem ezt ki?

Régebbre visszanyúlva, egy lány, akit a barátnőjének hitt, dühösen felmordul és leteremti, amikor közli vele, mennyit is mondott neki az iskolanővé, amikor megmérte a súlyát.

Viki hogy lehet annyi? Hisz látszik mennyire dagadt, a hálya szinte kilóg a gatyából.

Meglepődik és értetlenül néz. Ez most mégis mi?

Örvénylő forgatagba kerülnek az emlékei, villanásokból állnak össze. Két fiú, ahogy kergetik az utcán. Alsóban, ahogy a tanárai fintorognak, hogy már megint őt kell védeni. Hogy ismét panaszkodik amiatt, hogy valaki beszólt neki.

A tanáraira gondolva fintorog egyet. Na igen a tanárok. Egy-kettő nem is nagyon különbözik az osztálytársaitól. Különösen egy, aki felsőben, 5.-ktől a magyar tanárja lett.

Látszott, hogy már nem sok van hátra neki a munkájából, nyugdíjas korúnak tűnt. Az iskolában oroszt tanított, úgy sejtette, vén bútordarab volt már az oktatás területén. Miután az osztályt három csoportra osztották a fő tárgyakból és mind magyarból, mind matekból a legerősebb csoportba került, ez a tanár kezdte őt tanítani. Kezdetben azt gondolta menni fog, hisz szerette ezt a két tárgyat. Aztán dugába dőlt minden.

Sok órán kipécézte a tanár. Elsőként az írása miatt tett rá megjegyzést.

Olvashatatlan az írásod. Nem is értem néha mit akarsz oda írni. Ronda úgy, ahogy van.

Hogy ezen változtathasson, áttért a nyomtatott írásmódra, kitörölve 4 év megtanult technikáját. A tanárnak elsőként tetszett, hogy ennyire meg akart neki felelni. De aztán ismét jött a bántalmazás.

Egy alkalommal a János vitéz kapcsán kellett egy fogalmazást készíteniük dolgozatként. A következő órán, amikor a dogák kiosztása volt, nem kapta meg rögtön a dolgozatát, helyette a tanár a tábla előtt szidni kezdte a munkáját.

Hogy lehet ilyen értéktelen, trehány munkát kiadni a kezeid közül? Miféle fogalmazás ez? Na és ez a részlet. Mégis miféle szó az itt, hogy rendben? Ez mit keres itt? Ne haragudj de a dolgozatod értékelhetetlen. Ennél undorítóbb munkát még nem láttam a munkám során.

Ledobja a lány elé a papírt, a doga tetején vörössel rábiggyesztve a nagy 1-es. Körülötte az csoporttársai röhögnek ő meg sűrűn pislog, igyekezve lenyelni a sírást.

Mégis mivel érdemeltem ezt ki?

Megszakad az emlékfolyam és dühödten kerül egy bögre a kezébe. Teljes erővel a feketeség talajára dobja, a bögre szilánkjai szétrepülnek a homályban. Aztán pedig csak ordít tehetetlenül.

MIT ÁRTOTTAM ÉN NEKTEK? MIÉRT SZIDTOK ÉS ALÁZTOK MEG? HISZ ÉN NEM ÁRTOTTAM NEKTEK SEMMIVEL SEM!

Újabb tárgy kerül kezébe, ezúttal is szét akarja zúzni. De megfogom felemelt kezét.

• Nyugodj meg. Már vége van.

Rám néz, keserűséggel vegyes haraggal. Nem ért maga körül senkit és semmit. Még engem sem.

Ugyan hogy lenne már vége? Két évem van még hátra! Na és utána? Nem tettem semmit és mégis bántanak! A középiskola sem lesz más!

• De vége lesz. Meg fogod látni. De tudod mit? Megpróbálom elmagyarázni.

Kiveszem a kezéből a következő bögrét, és leültetem. Leülök én is mellé és nagyot sóhajtok.

• Tudod én magam sem értek mindent. De amire tudok, válaszolok.

Miért bántanak?

• Mert fusztráltak. Magam sem értem teljesen, de abban biztos vagyok, sokukat bánthatnak otthon, vagy olyan haragjuk van, amit nem adhatnak ki otthon. Ezért itt az iskolában teszik. Sokukat tudod, nem szerethetik otthon.

Felhorkant és a fejét rázza

De ettől még nincs joguk bántani. Hisz nem csináltam semmit sem!

• Nem. De úgy sejtem féltékenyek lehetnek rád.

Felvonja a szemöldökét.

Féltékenyek? Mégis mire?

• A szeretetre. Ahogy láttad, egymást is sokszor darabokra szedték lelkileg. De egyikük anyja sem jött be és vert rá az asztalra, hogy egy csapatnyi gyereknek a fejét leordítsa és figyelmeztesse őket, ha még egyszer bántanak, annak csúnya következményei lesznek.

Némán felnevet és felidézi az emléket, ahogy 2. osztályban miután besétál a terembe, anya bemegy és akkora ökölcsapással csap az asztalra, hogy attól elhal minden viháncolás a teremben. Az anyai harag végig söpör az osztályon, páran elsápadnak és némán remegni kezdenek.

Büszkén kihúzza magát és felemeli az állát.

Így értem. Senkinek sem volt olyan erős anyja mint nekem. Egyiküket sem védte meg így egyik szülője sem. Még az apjuk sem!

• Ugye?

Elégedetten elvigyorodik, de utána komorrá válik.

De ha anya se tudta őket megfékezni, akkor nekem kellett volna ugye? Én vagyok a hibás.

• Nem, nem vagy hibás. Minden gyerek szeretne tartozni valahová a családján kívül. Te is szerettél volna barátokat, játszótársakat. Meg szerettél volna felelni úgymond az „iskolai társadalomnak”

Bólint, de utána ismét elkámpicsorodik. Hamár iskolai társadalom az egy időben neki is sikerült. Hisz két barátnője is volt, akik sokszor mondták, sosem hagyják magára. De aztán ők is csak gúnyolódtak és röhögtek rajta.

Maját és Bettit sem értem. Hisz segítettem nekik sokat a tanulásban! Néha leckét is írtam helyettük, és sok doga előtt magyaráztam nekik anyagot. Akkor miért?

• Megint csak azt tudom mondani: Féltékenység és irigység. Maja irigy rád, amiért jobbak a körülményeid, mint az övé. Neked saját szobád van, neki viszont a két testvérével kell osztoznia ugyanakkora szobán, mint amekkora neked van.

Jó Maját még megértem – húzza el a száját – Na de Betti? Neki vant saját szobája, teljes családja, családi házban él, több pénze van. Akkor mégis miért?

• Betti féltékeny volt rád. Az ő képességei és a te képességeid között ég és föld a különbség. Valld csak be, amíg te könnyen megtanultál bármit, addig neki órákig kellett szenvednie miatta. És ha megfigyeled, nem vagytok azonos szintű csoportban. Te a három szintből mind magyarból mind matekból a legfelsőben vagy. Ő viszont mindegyikből csak a legutolsóban. Úgy sejtem butának érzi magát a közeledben és ez frusztrálttá és iriggyé teszi.

Ismét felhorkant és keserűen felnevet.

Remek! Nem tudom utána minek kéne féltékenynek lenniük rám, amikor velem együtt követhették, ahogy apa darabokra szedi anyát és hátat fordít nekünk. Akit apámnak hittem, hátat fordított nekem, pedig megígérte, hogy tartja velem a kapcsolatot! Na és a vér szerinti apám? Ő le se szart. Nekik bezzeg ott van mindkét apjuk. Ja és akkoriban anya munkanélküli is lett, éreztem, hogy szarban vagyunk anyagilag is! Ha valaha is féltékenyek voltak rám ezek miatt, akkor is kaphattak elégtételt maguknak! Az miért nem volt elég? Az miért nem, hogy a többiek ott ütöttek lelkileg ahol csak lehet? Egy roncs vagyok érted? Egy igazi lelki roncs! Nem vagyok erős, nem tudom magam megvédeni! Erre féltékenyek?

A végén könny szökik a szemébe, elfordul és gyorsan letörli őket. Megfogom az egyik vállát, magam felé fordítom és belenézek a szemébe.

• Nem azaz erős, aki erőszakos módon újra és újra belerúg a másikba. Azaz erős, aki mindig újra és újra fel tud állni és tovább menni. Mond csak, a többiek képesek voltak lenne ennyi bántalmazás mellett jól teljesíteni? Nézd csak meg ezt:

A semmiből húzom elő az általános bizonyítványát. Oda mutatóm neki, hogy belenézzen. Elsőként nem ért semmit, de aztán belenéz, lapozgatja. 5. osztályig a fő tárgyai mind 4-esek és 5-sök. Az 5. osztályosnál viszont megáll és felhorkant.

„Nagyon jól teljesítettem tényleg! Akkor 5.-ikben miért voltam magyarból csupa 3-as?

• Az egy ostoba tanár ostoba ítélkezése. Emlékszel anya még mesélt is róla, hogy az a nő már az ő gyerekkorában is egy idióta picsa volt. Amúgy itt is érezned kéne a különbséget. Nem úgy láttam, hogy te kaptál volna idegösszeomlást, mert az a vén kúrva bántalmazott téged, hanem István nem de? Amúgy lapozz tovább.

Lapoz egyet és megáll a 6. osztálynál.

Jé, mindegyik ötös. Ki is ment a fejemből. Tényleg! Akkoriban új tanárunk jött magyarból. Persze az a hülye picsa még tanév elején utoljára még jól belém akart rúgni – idézi fel, ahogy a vén tanár elállja az útját a felső csoportosok tantermében és levezeti a 2. csoportosokhoz. Belül a lány már nem elkeseredett, hanem dühös, szíve szerint fejbe vágná a nőt a tankönyveivel. Pufogva ül le, de az óra kezdetén lejön az új magyar tanár. Az óra nem kezdődik el rendesen, mert a három tanár beszélgetnek. A 2-es csoport tanítója értetlen, hogy régi énem mit keres ott, míg a vén tehén próbálja győzködni az új tanárt, hogy a rossz teljesítményem miatt ne vigye magához, hanem haddja lent. Az új tanár csak felvonja erre a szemöldökét, majd régi énemre néz.

Szerintem idén még kaphatna egy esélyt. Nem hiszem, hogy olyan rossz

A végén elmosolyodik. A lány felpattan, felkapja a könyveit, megvárja, míg véget ér az értekezlet, utána pedig elindul az új tanár nyomában a saját csoportjához. Mielőtt végkép elválnának az útjai a régi tanárától, a szemébe néz a lehető leglekezelőbb tekintetével

Utolsó kis senkiházi vén szar vagy, akinek nincs joga belém rúgni. Láttam a többieket, semmivel sem voltak jobbak, mint én. Bekaphatod te hülye picsa.

Nevet egy sort az emlékeket felidézve. Érzem rajta, hogy jön az enyhülés a lelkében. Utána komollyá válik és gondolkozik.

Végső soron... Igen, jók maradtak a jegyeim, tudtam rájuk figyelni. Ez jó?

• Hogyne. A legtöbb gyerek az iskolai bántalmazás miatt felhagy a jó teljesítménnyel, inkább a túlélésre koncentrál, nem pedig a kötelességeire. Te viszont csináltad tovább.

Elégedetten elmosolyodik, de aztán elsötétül a tekintete. Érzem rajta, hogy nem biztos teljesen mindenben.

Anya azt mondja, jövőre jobban oda kéne figyelnem. Jön lassan a középiskola, és nem mindegy, hova kerülök. De közben papa azt mondja, nem lesz vészes. Most is, 6.-ban sokszor hívott inkább játszani. Nem értem. Most akkor mi az igaz?

Felsóhajtok.

• Anyának van igaza. De az igazság az, hogy te a könnyebb utat fogod választani.

Nem fogok tanulni igaz?

• Nem. Emiatt pedig viharokba fogsz kerülni. Nehéz lelki viharokba. De a hibát kijavítod. Méghozzá elég szépen.

Érzem a bizonytalanságát. Nem mondhatom el neki, hogy mi vár rá, hisz a jövőben úgy is meg tudja.

Anya megutál ezért később? Gyűlölni fog?

Kivételesen én horkantok fel.

• Dehogy! Ha van ember, aki a világon úgy fogad el téged, ahogy igazándiból is vagy, az ő. Bármekkora hibát is követsz el, ő mindig ott lesz melletted és feltétel nélkül fog szeretni. De ez most is így van. Csak nem vagy hajlandó észre venni.

Megforgatja a szemeit, de tudja, hogy igazam van.

• Amúgy meg, a többiek a jövőben kis senkikké válnak hozzád képest. Akármit is mondtak, vagy mondanak neked a jövőben, nem lesz igazuk. A középiskolában többé senki sem fog bántani. Elfogadnak majd úgy, ahogy vagy, és sokat fogsz az osztálytársaiddal nevetni. Két barátnőd is lesz, igaz nem az osztályból, de végig kísérnek sokáig az utadon. És nem, nem leszel gyenge. Most sem vagy az.

Honnan tudod, hogy nem leszek gyenge? Hisz most is simán darabokra szednek!

• Lesz majd 4 év, amikor rá fogsz döbbeni a saját erődre. Nem kell magadat félteni annyira hidd el. Meg fogod tanulni, hogyan védd meg magad, hogyan legyen olyan kiállásod, mint anyának, és hogyan állj fel újra és újra úgy, ahogy ő tette és teszi a mai napig. De egy valamit jegyezz meg: - Megrázom enyhén a vállát – Nem az számít ki mit gondol rólad. Az számít, hogy Te mit gondolsz saját magadról Ha azt mondod, gyenge vagy, gyenge leszel. Ha azt mondod erős vagy, erős leszel.

Ilyen egyszerű?

• Igen ilyen egyszerű. Higgy magadban. Ennyi a lényeg.

Aprót bólint majd feláll. Az emlékfolyam, ami hirtelen ugrik a szemel elé, hömpölyögve hullámzik előtte. Érezte belőle, hogy nagy viharba lép. Felszegte állát és előre lépett.

Rendben. Nem számít mit mondanak. Az a lényeg, hogy én mit gondolok saját magamról. Erős vagyok és erős leszek. Minden akadályt átlépek

Azzal pedig eltűnt a jövő viharában.